2015. augusztus 31., hétfő

Próza 29
Határzár a la francia!



Istenem, ezt is megértük!
A francia külügyminiszter aggódik a határzárunk miatt.
Persze, a saját kormánya miatt nem aggódik, akik miatt Calais-ban anarchikus tömegjeleneteket láttunk, amikor a Csalagutat megrohamozták a migránsok.

Náluk sem akartak maradni, ezért úgy gondolták, felugrálnak kamionokra, járműveket megállítanak. Az angoloknak kellett intézkedniük, ő akkor nem nagyon nyilatkozott saját magukról.
Vagy itt egy  június  16-i hír memóriazavarban szenvedőknek:/ forrás: ATV.hu/

„ A hétvégén azonban Franciaország, Ausztria és Svájc is lezárta az olaszországi határát a tömegével érkező menekültek elől.
Súlyos a helyzet az olasz-francia határon is. A határzár miatt sok menekült a tengerparti sziklákon töltötte az éjszakát Ventimiglia településnél. Aki mégis átlépi a határt, azonnal visszatoloncolják Olaszországba.
„Év eleje óta csaknem nyolcezer migráns lépte át az olasz-francia határt, akik közül több mint hatezret visszaküldtünk Olaszországba” – mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.”
Tehát csak úgy ukmukfuk azonnal visszaküldik őket Olaszországba. Istenem, csak nem ezért is jön hozzánk olyan sok bevándorló?

Vagy itt is olvashatunk rémítő hírekről:
Tehát határzár mindenhol van Európában, csak nekünk nem szabad. Ismerjük: kettős mérce.
Sőt: mai hír, az osztrákok is bekeményítettek a magyar –osztrák határon szigorú ellenőrzést vezettek be.

Nesze neked, shengeni egyezmény, mindenhol lehet határzár, csak nálunk nem – mivelhogy nálunk nincsen természetes határzár- / hegyek, sziklák, tenger, stb/.

Vajon Merkel nem emiatt sajnálja csak Olaszországot és Görögországot, minket meg egy cseppet sem, sőt tárt karokkal várná a szíreket. No, majd meglátjuk ezt is, meddig lesznek ilyen befogadók a mi kontónkra. /Bár mai hír, nemzetközi vonatra felszállhatnak a migránsok Németország felé/. Helyes, én repülőt ajánlottam előzőleg.

De kérem szépen, engedje csak be a bevándorlóit  nyugodtan Laurent Fabius is, hiszen a franciák is szívesen portyáztak Afrikában, onnan is gazdagodtak, nemcsak az európai háborúi révén. Nyissanak biztonságos szárazföldi, tengeri utakat nekik.

Ám örüljünk is egy kicsit: A trianoni határok létrehozásában mintha a franciáknak elévülhetetlen szerepe lett volna. Akkor nem nagyon izgultak holmi határzár miatt, sőt újakat hoztak létre. De  nem magukat csonkították meg, az biztos. Csak nem megbánta politikus ősei tettrekészségét ez a Fabius, amikor több részre marcangolták hazánkat a karvaly győztesek?



2015. augusztus 25., kedd

Vers 9
Amíg ráció a migráció




Elvadult a migráció,
Oldjuk meg, amíg ráció,
Kilyukadt a kerítés,
Egyre nagyobb lesz a rés,
Árad a sok menekült,
Még a nyomuk ki sem hűlt,
Újak jönnek gyalogolva
A síneken elbotolva,
Németországba loholva
Mi meg nézünk elbutulva,
Homlokunkat se ráncolva?


Nem csoda, hogy Németországba igyekeznek a bevándorlók.Az évi félmillió biztosan meglesz nekik. És nekünk? Mi csak elszenvedjük az átgázolást.

2015. augusztus 17., hétfő

Próza 28

Bősz-menők  a böszme nők?





Ezt a címet azért adtam, mert nagyon felbőszültem egy Bősz Anett nevezetű politikus nő kijelentése miatt, aki a bevándorlás kapcsán ezt jelentette ki nagy bőszen: Összefogással kell lebontani a „gyűlölet kerítését, melyet a Fidesz húzott nemcsak a határra, hanem ember és ember közé”. 
Anett /bősz/ így fejtette ki ezt részletesen, amely a liberális párt véleményét tükrözi:
„A liberálisok biztosak abban, hogy együtt le tudjuk bontani a gyűlölet kerítését, melyet a Fidesz húzott nemcsak a határra, hanem ember és ember közé. Hogy erre képesek vagyunk, azt annak a sok ezer civilnek a példája mutatja, akik az állam helyett gondoskodnak a menekültekről a kormányzati propaganda ellenére is."
A hölgynek elég zsenge még az életkora, de annyira talán mégsem, hogy ne emlékezzen a Parlament előtt álló kordon-gordonra,  amelyet én így neveztem a névadóját segítségül híván, aki szintén egy bősz liberális volt, ám most már  külföldön ápolja a libertátéját. Azért állíttatta fel nap mint nap, hogy elválasszon embert és embert. No, nem a határon, hanem a Kossuth téren, hazánk fővárosának főterén.  Arra viszont már lehet, hogy nem emlékszik nagy böszmeségében a hölgy, amikor Fodor Gábor, a liberális párt jelenlegi vezetője kijelentette, „Petőfi sem volt magyar”, bizonyára a szeretet magvait hintette az emberek közé e mondatával. Az emlékkönyvükben azonban biztosan benne van, utánanézhet. Van egy másik híres liberális mondás is, amely így bizonyította  a magyarok iránti mérhetetlen szeretetet:” A magyar jelképek a történelem szemétdombjára valók.”
 Nos, azóta sem tudják eldönteni a liberálisok, magyarok-e vagy nem, bevándorlók avagy őshonosok, és mégis, kit pátyolgassanak, kit szeressenek, avagy mikor, kik ellen harcoljanak. Egyszer azt kérik ki maguknak, hogy nem magyarok, máskor meg azt, hogy magyarok.
Mindenesetre most teljes böszme-/ll/szélességgel felsorakoztak a kerítés innenső oldalán, a kerítés az gyűlöletet gerjeszt, nincs helye, lebontani. Már látom, ahogy majd elindulnak a böszmék hatalmas ollókkal, hogy megsemmisítsék az álnok Orbán- kormány dróthálós  gyűlöletdrótos csirkehálóját. A liberális osztályharc  ui nagyon fontos, már nem az a divat, hogy „El lehet menni a böszméknek”, hanem be lehet jönni. Ide, hozzánk mindenkinek, akadálytalanul, bőszen. Pedig mennyi fal van még a világon, ott is harcolhattak volna! Vagy példának okáért lakhatnának ők is kerítés nélküli házakban, ajtó nélküli lakásokban, akkor is harcolhatnának, pl. a betörőkkel.

2015. augusztus 16., vasárnap

Próza 27

Ősök Napja 



Hatalmas hagyományőrző, múltidéző ünneppé vált a bugaci Ősök Napja, amelyen több mint ötven zenei és hagyományőrző, valamint tudományos-ismeretterjesztő programon keresztül mutatják be a magyarság legősibb hagyományait, emellett a magyarság őseire, Árpád vezérre és Attila hun fejedelemre is emlékeznek .
A bugaci pusztán felállított több ezer jurta várja az érdeklődőket augusztus 14-16-ig, a programban kiállítások, kézműves vásár, hagyományőrző lovasok, íjászok bemutatója, seregszemléje , tudományos előadások szerepelnek, amelyek a magyarság legősibb  hagyományait, szokásait, életmódját, stb mutatják be.
Hun ősünk, Attila sátrát is felállítják megint. Antropológusok, régészek, révén bemutatják a magyarság antropológia jellemzőit,  a magyarok ősi állatát, a lovat, a lovas harcmodort, őseink harcászati eszközeit, az íjászatot, nyilazást, betekintést nyerhetünk őseink ruházkodásába,.
Az Ősök Napja előzménye a Kurultáj c. rendezvény volt, amelyet 2007-ben rendeztek meg először. A Kurultáj szót én egy dél-koreai sorozatban hallottam először, amelyben nomád törzsek szerepeltek, törzsi gyűlést jelent. Őseink is ezt tartottak a nomád sztyeppei népekhez hasonlóan. Először egy kis „madjar” kazakisztáni törzs hívott meg bennünket 2006-ban egy ilyen törzsi gyűlésre.
Ezt viszonoztuk, majd kétévenként meg is rendeztük  itthon a Kurultájt,  amely egy hatalmas európai rendezvénnyé vált. 2010-ben az összes hun és türk tudatú népet meghívtuk, majd 2012-ben ez kiteljesedett, a  keleti rokonnépek 26 nemzet képviseletében, 22 országból (és autonóm köztársaságból) álló 284 fős keleti delegációval vettek részt a Törzsi Gyűlésen. 
Az Ősök Napja a magyarság összefogását jelenti, a magyarságba vetett hitének erősödése, múltjának ismerete a szép és jobb jövő építésének egyik fontos záloga. Egyszer mindenki látogasson el oda.