Próza 29
Határzár a la francia!
Istenem, ezt is megértük!
A francia külügyminiszter aggódik a határzárunk miatt.
Persze, a saját kormánya miatt nem aggódik, akik miatt Calais-ban anarchikus tömegjeleneteket láttunk, amikor a Csalagutat megrohamozták a migránsok.
Náluk sem akartak maradni, ezért úgy gondolták, felugrálnak kamionokra, járműveket megállítanak. Az angoloknak kellett intézkedniük, ő akkor nem nagyon nyilatkozott saját magukról.
Vagy itt egy június 16-i hír memóriazavarban szenvedőknek:/ forrás: ATV.hu/
„ A hétvégén azonban Franciaország, Ausztria és Svájc is lezárta az olaszországi határát a tömegével érkező menekültek elől.
Súlyos a helyzet az olasz-francia határon is. A határzár miatt sok menekült a tengerparti sziklákon töltötte az éjszakát Ventimiglia településnél. Aki mégis átlépi a határt, azonnal visszatoloncolják Olaszországba.
„Év eleje óta csaknem nyolcezer migráns lépte át az olasz-francia határt, akik közül több mint hatezret visszaküldtünk Olaszországba” – mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.”
Tehát csak úgy ukmukfuk azonnal visszaküldik őket Olaszországba. Istenem, csak nem ezért is jön hozzánk olyan sok bevándorló?
Vagy itt is olvashatunk rémítő hírekről:
Tehát határzár mindenhol van Európában, csak nekünk nem szabad. Ismerjük: kettős mérce.
Sőt: mai hír, az osztrákok is bekeményítettek a magyar –osztrák határon szigorú ellenőrzést vezettek be.
Nesze neked, shengeni egyezmény, mindenhol lehet határzár, csak nálunk nem – mivelhogy nálunk nincsen természetes határzár- / hegyek, sziklák, tenger, stb/.
Vajon Merkel nem emiatt sajnálja csak Olaszországot és Görögországot, minket meg egy cseppet sem, sőt tárt karokkal várná a szíreket. No, majd meglátjuk ezt is, meddig lesznek ilyen befogadók a mi kontónkra. /Bár mai hír, nemzetközi vonatra felszállhatnak a migránsok Németország felé/. Helyes, én repülőt ajánlottam előzőleg.
De kérem szépen, engedje csak be a bevándorlóit nyugodtan Laurent Fabius is, hiszen a franciák is szívesen portyáztak Afrikában, onnan is gazdagodtak, nemcsak az európai háborúi révén. Nyissanak biztonságos szárazföldi, tengeri utakat nekik.
Ám örüljünk is egy kicsit: A trianoni határok létrehozásában mintha a franciáknak elévülhetetlen szerepe lett volna. Akkor nem nagyon izgultak holmi határzár miatt, sőt újakat hoztak létre. De nem magukat csonkították meg, az biztos. Csak nem megbánta politikus ősei tettrekészségét ez a Fabius, amikor több részre marcangolták hazánkat a karvaly győztesek?

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése