A lázadó Janus Pannonius

Egy  olaszországi freskón

Ma is vannak lázadó személyiségek, szerintem Janus Pannonius is ilyen volt.

A költő latinul írta verseit, ő a humanista költészet első jeles magyar képviselője.

Ez a költészet szakított a középkori művészek ortodox névtelenségével, a személytelenséggel, a sematizmussal. A humanista költő önmagáról, emberi érzésekről, a barátságról, szerelemről, a magyar táj szépségeiről, a kor problémáiról írt költeményeiben kitárulkozóan, személyes hangvétellel.

Eredeti neve Csezmicei János  /ez a község már eltűnt/, 1437-1472-ig élt. Olaszországi egyetemeken tanult, Vitéz János volt a nagybátyja, aki Mátyás király nevelője, politikai tanácsadója volt. Mátyás   budai palotája az európai humanista, reneszánsz kultúra központja volt, s maga Mátyás nemcsak kül-és belpolitikai stabilitást teremtett, hanem a kultúrát magas fokon pártolta. Janus Pannonius Mátyás udvari költője, és  pécsi püspök lett.

Szerintem igazi lázadó személyiség lehetett. Közlöm egy-két erotikus versét is. Gondoljunk bele, katolikus püspök létére írta. Élete végén valóban fel is lázadt Mátyás ellen, részt vett egy fegyveres összeesküvésben, de nem a harcban, betegségben vesztette életét.

Igazi költői vallomás önmagáról:

PANNÓNIA DICSÉRETE

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Hazaszeretet a táj, a magyar kultúra, történelem dicsérete:

KÖNYÖRGÉS AZ ISTENEKHEZ A TÖRÖK ELLEN 
HADBA INDULÓ MÁTYÁS KIRÁLYÉRT

Bontja a szent lobogót, viszi Mátyás a török ellen;
 Rajta, segítsétek mind, egek istenei;
Add neki kardod, Mars; paripád, Castor; Phoebus íjjad;
 Pallas, a vértedet; add, Herkules a buzogányt!
Vulcanus, kalapálj páncélt, mit a dárda se tör be,
 Achilles aminőt hord vala és Aeneas;
A csatavész közepette, fölébe borítva a pajzsod,
 Meg ne sebezhessék - védd te magad, Jupiter!
Ámde ha jobban esik lustán heverésznetek ottfenn,
 Szóljatok atyjának, küldje le őt körötök,
S nem kell más, maga is megvédi fiát a csatában,
Szórja az égből is gyorstüzü mennyköveit.:

BÚCSÚ VÁRADTÓL

A végtelen mezőket hó takarja
S a zöld berekre is, hol lomb virított,
Most téli zuzmarás lepel borul rá.
A Kőrös szép, de jobb, ha indulunk tán,
Soká tart, míg elérünk Ister úrhoz;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Folyón, mocsáron át gyerünk előre,
A mély tavak fölött is jég feszül már,
S hol imbolygó ladikján félt a gazda,
Most bátran jár-kel, hetvenkedve vágtat
S rugdossa tán a holt hullámok élét;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
A szél se hajtja úgy a fürge sajkát
(Csapkodhat hozzá még a gyors lapát is),
Ha bíboros vizén a lusta tónak
Zefir szaladgál s fölborzolja bőrét,
Mint kis szánkóm, ha jó lovak röpítik;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom én, ti lanyhán buggyanó, dús
Források is; nem terjeng kénszagú köd
Fölöttetek. Be jó is volt szemünkre
A timsós víz, mely csöndesen patakzik
S még orrunkat se bántja tiszta gőze;
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Isten veled, te híres ritka könyvtár,
Hol ráakadtam annyi régi műre,
Itt szállt meg Főbusz is, hűtlen honához,
S innét a szűzi múzsák sem sietnek
Kasztáliának erdejébe vissza,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
Búcsúzom tőletek, királyi szobrok,
A tűz sem foghatott ki rajtatok s a
Nehéz romok sem roppantottak össze,
Mikor vad lángok perzselték a várat
S a füstfelhőtől elborult az égbolt,
Fel hát az útra, társaim, siessünk!
S te is lovas király, rőt vértezetben,
Ki roppant bárdot markolsz harcrakészen,
Kinek márványövezte síri szobrát
Kiverte egykor gyönyörű verejték,
Szent László, oltalmazz s te légy vezérünk:
Fel hát az útra, társaim, siessünk!

Egy-két erotikus verse a Magyar Erato 1986. kiadásból:

Íme ilyen verseket is írt, szerencsére latinul, a hívek nem tudták elolvasni valószínűleg. Ugye nem tudtuk?  Vagy akkor még…. vagy már…. a papok is élhettek szabadon szexuális életet és hírül is adhatták? Ilyen nagy fordulat volt a reneszánsz és a humanizmus előretörése a sötét középkori vallási fanatizmus után.

SAJÁT MAGÁRÓL:

Ó, te parázna! Akárhány nő öle tárul eléd, te

egyre csak újra hevülsz, nem hagy aludni a vágy.

EGY BUJA KÉJNŐRE

Míg has a hassal, comb meg a combbal, ajkam a száddal

összefeszült, s belebújt mély hüvelyébe a kard,

addig az összes lányt bujaságban messze legyőzted,

s bájad előtt vágyam meghódolt. Soha nem

font szorosabb ölelést a borostyán. s csók sose volt ily

zárt kagyló, segített a nyelv, a kar és a fenék.

Ám, miután vágyad nagyon hamarost kielégült,

„Jól van, elég”- nyögsz fel Lúcia, „jól van elég”

Miért szakítottad félbe? Miért állsz ellen, ügyetlen?

Várd meg Lúcia, míg jól kibaszom magamat.

MÉG MINDIG LÚCIÁRA

Megvetsz, Lúcia, eltaszítsz magadtól?

Nem volt még soha lány /szavamra/, hogy ne

tudtam volna kegyét kiérdemelni.

Kételkedsz? Igazam hatalmas érvét

van módom, gyönyörűm, kezedbe nyomni.

Arcképe  egy Corvinán 

Mátyás- Corvinák

Corvina Mátyás arcképével

Janus Pannonius szobra a róla elnevezett pécsi gimnáziumban