2016. március 6., vasárnap







A pozsonyi csatáról









A pozsonyi csata 907-ben volt, dicsőséges győzelmet aratott Árpád nagykirály, fejedelem a seregével, 123 évig nem is mert támadni újból a nyugat-római birodalom /frankok, bajorok/. A történelem könyvek viszont meg sem említik.



Figyeljük meg ezt a videót, nézzétek most már kritikusan! Figyeljétek meg, hogy –bár elismeri a “szövetséges csapatok” vereségét-, milyen ellenszenvesnek mutatja be a magyarokat. Kigúnyol, rablóknak, barbároknak mutat be minket, pedig ők támadtak meg bennünket, A csata helyszínét, azt a földet ui. még Attila szerezte meg, a mai Bécsi medence magyar föld volt. Mutatják elnevezései is, még a dűlők mai nevei is a csata emlékét jelzik;ld. pl: Poór Miklóselőadását, és Cey-bert Róbert, Kassai Lajos elemzéseit. 
A film narrátora valószínűleg az ő bajor krónikájából idéz:
Johannes Aventinus 1477. július 4. – Regensburg,1534. január 9.) bajor humanista, filológus, történetíró. 1517-ben kinevezték  Bajorország hivatalos történetírójává, és megbízták az ország történetének megírásával. Ennek eredményeképpen született meg az 1522-ben Nürnberg-ben kiadott Bayrischer Chronicon. Ebben Bajorország története kapcsán a magyar honfoglalás idejéről (lásd Pozsonyi csata) közöl olyan adatokat, amelyeknek más forrása nincs. Talán mára elveszett régi forrásokból dolgozott.

Vagy eltüntették a krónikáinkból a századok folyamán. Ugyanis fontos levéltári anyagaink, krónikáink - pl. a Képes Krónika is-, évszázadokig Bécsben volt, ma így is nevezik; Bécsi Krónika.

Érdekes módon Bécsbe kerültek a királyi ereklyéink, kincseink is, pl. Lipót becsapta Zrínyi Ilonát, és szekerekkel hurcolták el a sok ereklyét Bécsbe Munkács várából. Ott beolvasztották.

A királyi levéltárak is igen gyakran váltak tűz martalékává, és bizony sok nemes, főúr végezte Bécs börtöneiben, sok paraszt meg élete végéig katonáskodhatott nekik, idejöttek összefogdosni őket a labancok.
Miután eltüntették a kincseinket, értékeinket, a múltunkat, írtak nekünk újat 1867 után. A recsegő, kemény nyelvűek találtak ki a mi ősi nyelvünkről hülyeségeket /finnugrizmus/, és igazítottak ehhez egy kitalált honfoglaláskori útvonalat. Az ún. nyelvészek meg ehhez az útvonalhoz, a hamis történelemhez igazodva találták ki, melyik szót honnan loptuk. Ennyit a mai tudományról. 


A film értéke, hogy a győzelmünket nem tagadja. viszont a harci cselekmény, öltözet, taktika kérdésében inkább hagyatkozzunk hiteles magyar személyekre, Kassai Lajosra, Poór Miklósra, Cei-bert Róbertre, stb, hogy ne terjedjen tovább ez a csúfondáros, lenéző, hazug hang tovább, amely bennünket, a hunokat, magyarokat, az őseinket gyaláz elferdítve a történelmi tényeket.



Poór Miklós előadása, inkább ezt nézzük!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése