Híres magyarok 15
Életének ars poeticáját tartalmazza Az igazi bölcs c.epigrammája:
Nézd a búzakalászt, büszkén emelődik az égnek,
Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát.
Míg üres; és ha megért, földre konyítja fejét.
Kérkedik éretlen kincsével az iskolagyermek,
Míg a teljes eszű bölcs megalázza magát.
Verseghy Ferenc (Szolnok, 1757. április 3. – Buda, 1822. december 15.) magyar költő,polihisztor, műfordító, irodalomszervező, nyelvész, énekes, hárfás és zeneszerző. A nagy tudású kreatív tehetség rossz korszakban élt, a Habsburg-elnyomás alatt, s ez meghatározta életét.
Hazafi lett, a magyar nyelv művelője, a nép tanítója.Tanulmányait egyházi iskolákban végezte, mint minden tehetséges magyar. Akkor, aki tanulni akart, vagy mint pap, vagy mint katona tehette azt. Belépett a pálos rendbe, hitszónok, a filozófia doktora lett.
Több nyelven beszélt; görög, latin, héber, francia, német, olasz. Matematikai, bölcsészeti, hittudományi diplomát szerzett. Írói, költői, nyelvészeti, műfordítói munkássága jelentős, de ő volt az első magyar hárfaművész is, és dalokat is szerzett, kiváló énekhangja volt.
Filozófiai értekezéseket, hitszónoklatokat, verseket, regényeket, műfordításokat, dalokat, publicisztikákat írt, és élete végén lefordította a Bibliát.
Mivel lefordította a jakobinus mozgalom iratát és a Marseille-t, halálra ítélték, de megkegyelmeztek neki, 9 évig raboskodott Kufsteinban.
Később nyelvészeti, költői munkássága kiteljesedett. Nagyon jelentősek összefoglaló nyelvészeti munkái is, úttörő munkát végzett a nyelvészetben, a magyar nyelv gyöktermészetére épülő elemzései, megállapításai közül sok ma is érvényes.
Verse szülővárosáról, Szolnokról, ahol a Tisza és a Zagyva egybefolyik:
A versben látjuk, hogy az sz betűt még nem úgy írták, mint ma,viszont jelölték az e-t kettősponttal, három e betűt jelöltek, mert valóban van középső e betűnk is. Verseghy egyébként a kiejtés szerinti írásmód híve volt, ezt némely szóban észrevehetjük; kimondgyam,partyára, honnyokból.
A felvilágosult pap költő szép, hazafias tájleíró verse:
Külső Szolnok
Hirdessék ëgyëbek más várasit ősi Hazánknak,
hol dühődő ostromlatok által
vérpatakok folytak, vagy lágy pompának eredvén
dúzs Nëmësink, palotákat emeltek!
Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom,
hol remegő ſzemeimben az első
napragyogás ötlött. Itt hempëlyëg enyves iſzapjánn
a Tiſzavíz; itt omlik ölébe
Zagyvánk. Ëgybevëgyültt vizeinn a ſöke folyónak
a ſzép hid: ‘a Szandai dombig
két sor fűzfa között izmos töltésëk; utánnok
ſzöllök a’ Varsányi határig.
Legmagosabb partyánn a’ víznek látſzik az ëgyház,
a’ sótár ‘s hajdani földvár.
Mindën ëgyéb tájánn dúzs rétëk, barna barázdák,
zöld legelök elëgyitve tenyéſznek.
És hogy legböcsösebb diſét ëgyſzerre kimondgyam:
ſzinte azon partyára emeltek
a’ két ëgybefolyó víznek, hét régi vezéri
honnyokbúl kiſzakadtt Eleinknek,
tiz ſzáz évek előtt, ëggy várfokot a’ nyilak ellen,
mëllyre utóbb a’ mostani épült.
Verseghy Ferenc életének példája bizonyítja, hogyan nyomták el a labancok a tehetséges magyar értelmiséget századokon át, de nem tudták megtörni az igaz hazafiakat, munkásságuk fennmaradt.
Még néhány verse:
Az Irígységhez.
Szünny már meg egyszer buzgani ellenem
trágár Irígység! Ám nem esengek én
olly jók után, mellyek negédes
vággyaidat feszegetni szokták.
Nem kérdegélek tisztviseléseket
a' nagy világtúl, nem birodalmakat,
nem dúzs rakást a' vertt aranybúl,
sem hamisan ragyogó dücsőköt.
Öntessen őszkor száz halom életet
csűrébe a' Dúzs, kit nemes ősei
pompásan épűltt váraikban
messzeható uraságra szültek
Eurydice.
Ah! ujra el-hagysz Eurydice!
Egyetlen kintsem! el-tünsz előlem!
Eurydice!
Jaj! mit vétettem néked kegyetlen!
hogy szép prédámat, most nyert prédámat
néztem hirtelen?
Hidd-el, ortzádnak szép fénnye,
deli testednek ép termete
vonta tekintetemet ezen hitszegésre.
Eurydice! ne fuss Eurydice!
Mit használ immár hárfám' érdeme!
Hangja lantomnak leszsz fájdalmomnak
örök eszköze,
Plutónak szivén nyert győzedelem
leszsz életemnek, árva szivemnek,
örök gyötrelem.
Ah! egek! ti keservemre
ha lehet, ily esetemre
indullyatok, kérlek, bús szivemnek gyötrelmére.
Eurydice! álly-meg Eurydice!
Könyes záportól el-ázik ortzám,
zokogásimtól hangommal egygyütt
meg-némul hárfám.
Ásgattya szivem óránkint sirját,
hivséged nélkül nem láttya többé
volt boldogságát.
Ah! még egyszer deli képedet
mutatsd, kérlek, szép termetedet.
Jaj! el-viszed magaddal a' leg-drágább kintsemet,
Eurydice! ah! szép Eurydice!
Amor és a' Halál.
El-setétedvén a' minap Amor a' Halállal,
egy hajlék alá fekszenek kiki nyilaival,
le-rakják ives tegzjeket,
álomnak adják szemjeket,
el-beszélvén prédájokat,
szám nélkül volt zsákmányokat,
nyugtattyák testeket.
Azomban éjfél üdején zördülés történik,
fel-ijjed a' két szarándok, 's tegzéhöz kapkodik.
Nem tudnak szólni féltekben,
pihegnek a' setétben
Amor Halálnak tegzét,
Halál viszszontag Amorét
fel-füzi ölében.
El-menvén kettős ösvényre egymástól távoznak,
hajnalkor idegen nyilakkal erőssen nyilaznak,
Halál az öregekre,
Amor tzéloz szépekre.
Azóta halnak az iffiak
's vetemednek az aggottak
a' tsúf szerelemre
A' Vitéz.
Ha látok trutz tollas kalpaggal
lovagló Tisztet ki-vont karddal
nézgetni hosszu népére,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha Törökkel szembe szállni
képzem a' glóbis közt nyargalni
's két karját keverni vérbe,
nints kedvem a' vitézségre.
Ha hallok trombitát harsogni,
jó végű paripát hortyogni
's öröm lövést az Egekre,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha veszélyben forog éltek,
ha foly az ütközetben vérek,
's a' fegyver bé-hat szivekre,
nints kedvem a' vitézségre.
Ha egygyütt társasságba mennek,
jó borral 's étkekkel töltődnek
's fel-serkennek az örömre,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha magos bástyákra hágnak
's ott maid nem estig el-hartzolnak
biztatván egymást fegyverre,
nints kedvem a' vitézségre.
Ha Amor' zászlójához térnek
's a' Nimfák ellen vitézkednek,
nem haragból kelvén tüzre,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha bucsuznak Hitvessektől,
el-válnak kedves Jegyessektől
készülvén az ütközetre,
nints kedvem a vitézségr
Szerelmes üzenet.
Siess pásztor zöld mezőkről,
siess Thirzis völgyéhöz
's ha meg-látod, mond szivemről,
hogy ohajtoz szivéhöz.
Mond, hogy a' mit el-vitt tőlem,
hozza viszsza kedvemet,
mert ily kintsből ah! már érzem,
tréfát üzni nem lehet.
Még hajnalkor ki-sétálok
a' zöldellő erdőkhöz
's nála nélkül estig sirok
ülvén régi vizünkhöz.
Nints, a' ki a' tölgyfa mellé
állyon, hogy fel-keressem,
nints, ki hársfánkra fel-metzné
nevemet; nints kedvesem!
Most virágzó életemnek
sirva töltöm napjait,
disze helyett szerelmemnek
búmnak érzem nyilait
ah! a' mit el-vittél tőlem,
kérlek Thirzis! hozd viszsza,
másképp önkint kardra fekszem,
tudd meg! - - de tsak álmomba.
Bútsúzás.
Tsak érted sir bágygyadt szivem
magával nem gondolván,
mert, hogy keservre születtem,
láttya estünkből nyilván.
El szélleszték szerelmünket
hirtelen el-jegyzéseddel,
örök gyászba szivünket
tették reménységünkkel.
Vedd-viszsza tőlem szivedet,
ah, terhes szó! vedd-viszsza,
's ne keseritsd életedet
azért, hogy más imádgya.
Sokkal nemesebb Te szived,
mint a' minőt én érdemlek,
add annak, ki lett Hived,
én azomban kesergek.
Törd ketté, törd-el gyürömet
's tedd tüzre irásinkat,
vesd-ki elmédből képemet,
felejtsd-el vigságinkat.
Másnak leszel nyilt ölében,
más fog áldozni szivednek,
ah! egy könyet éltedben
adsze' régi Hivedne
A' Győzhetetlen Szív.
Mond-meg, kérlek, nyájas Lyánka,
meg-indulé Te szived,
midőn sirva szorongattya
kezedet szerelmesed?
Midőn szemem félelmessen
szögezve van képedhöz
és szivem vervén sebessen
ohajt, 's repdez szivedhöz?
Ah! nem hallya, nem tekinti
szivemnek nagy fájdalmát,
tüzemet tréfára veszi
el-forditván ortzáját.
O! bús szivem! menny-el tőle,
hogy meg-győzzed, ne reménld,
nem hódúl ha szerelmedre,
búddal győzni ne reménld.
Az el-hagyattatott.
Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints haszna! nem gondol ohajtásiddal.
Ki-zárt szerelméből, 's meg-szegvén hitét
el-adta szivét.
Meg-tsalt! ah! de még-is érzem szivemben,
örömmel maradnék tsalárd ölében.
Tsúfol, 's nyilván mondgya, hogy nem kell szivem,
még-is kedvellem.
Minek a' genge sziv Aszszony nemünknek,
ha szive ily kemény a' Férfi nemnek?
Tanitsd, ó természet! őket hivségre,
A magyar írás fejlődése nyomon követhető e versek alapján, de mondanivalójuk, tartalmuk örök érvényű, emberi érzelmek, igazságok közvetítése a felvilágosult költő tolmácsolásában egy régi korból.
Itt olvashatunk még róla:
http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/verseghy.htm
Versei:
http://mek.niif.hu/01100/01119/01119.htm
Hazafi lett, a magyar nyelv művelője, a nép tanítója.Tanulmányait egyházi iskolákban végezte, mint minden tehetséges magyar. Akkor, aki tanulni akart, vagy mint pap, vagy mint katona tehette azt. Belépett a pálos rendbe, hitszónok, a filozófia doktora lett.
Több nyelven beszélt; görög, latin, héber, francia, német, olasz. Matematikai, bölcsészeti, hittudományi diplomát szerzett. Írói, költői, nyelvészeti, műfordítói munkássága jelentős, de ő volt az első magyar hárfaművész is, és dalokat is szerzett, kiváló énekhangja volt.
Filozófiai értekezéseket, hitszónoklatokat, verseket, regényeket, műfordításokat, dalokat, publicisztikákat írt, és élete végén lefordította a Bibliát.
Mivel lefordította a jakobinus mozgalom iratát és a Marseille-t, halálra ítélték, de megkegyelmeztek neki, 9 évig raboskodott Kufsteinban.
Később nyelvészeti, költői munkássága kiteljesedett. Nagyon jelentősek összefoglaló nyelvészeti munkái is, úttörő munkát végzett a nyelvészetben, a magyar nyelv gyöktermészetére épülő elemzései, megállapításai közül sok ma is érvényes.
Verse szülővárosáról, Szolnokról, ahol a Tisza és a Zagyva egybefolyik:
A versben látjuk, hogy az sz betűt még nem úgy írták, mint ma,viszont jelölték az e-t kettősponttal, három e betűt jelöltek, mert valóban van középső e betűnk is. Verseghy egyébként a kiejtés szerinti írásmód híve volt, ezt némely szóban észrevehetjük; kimondgyam,partyára, honnyokból.
A felvilágosult pap költő szép, hazafias tájleíró verse:
Külső Szolnok
Hirdessék ëgyëbek más várasit ősi Hazánknak,
hol dühődő ostromlatok által
vérpatakok folytak, vagy lágy pompának eredvén
dúzs Nëmësink, palotákat emeltek!
Én kül Szolnoknak sükeres térségeit áldom,
hol remegő ſzemeimben az első
napragyogás ötlött. Itt hempëlyëg enyves iſzapjánn
a Tiſzavíz; itt omlik ölébe
Zagyvánk. Ëgybevëgyültt vizeinn a ſöke folyónak
a ſzép hid: ‘a Szandai dombig
két sor fűzfa között izmos töltésëk; utánnok
ſzöllök a’ Varsányi határig.
Legmagosabb partyánn a’ víznek látſzik az ëgyház,
a’ sótár ‘s hajdani földvár.
Mindën ëgyéb tájánn dúzs rétëk, barna barázdák,
zöld legelök elëgyitve tenyéſznek.
És hogy legböcsösebb diſét ëgyſzerre kimondgyam:
ſzinte azon partyára emeltek
a’ két ëgybefolyó víznek, hét régi vezéri
honnyokbúl kiſzakadtt Eleinknek,
tiz ſzáz évek előtt, ëggy várfokot a’ nyilak ellen,
mëllyre utóbb a’ mostani épült.
Verseghy Ferenc életének példája bizonyítja, hogyan nyomták el a labancok a tehetséges magyar értelmiséget századokon át, de nem tudták megtörni az igaz hazafiakat, munkásságuk fennmaradt.
Emléktáblája Szolnokon
Még néhány verse:
Az Irígységhez.
Szünny már meg egyszer buzgani ellenem
trágár Irígység! Ám nem esengek én
olly jók után, mellyek negédes
vággyaidat feszegetni szokták.
Nem kérdegélek tisztviseléseket
a' nagy világtúl, nem birodalmakat,
nem dúzs rakást a' vertt aranybúl,
sem hamisan ragyogó dücsőköt.
Öntessen őszkor száz halom életet
csűrébe a' Dúzs, kit nemes ősei
pompásan épűltt váraikban
messzeható uraságra szültek
Eurydice.
Ah! ujra el-hagysz Eurydice!
Egyetlen kintsem! el-tünsz előlem!
Eurydice!
Jaj! mit vétettem néked kegyetlen!
hogy szép prédámat, most nyert prédámat
néztem hirtelen?
Hidd-el, ortzádnak szép fénnye,
deli testednek ép termete
vonta tekintetemet ezen hitszegésre.
Eurydice! ne fuss Eurydice!
Mit használ immár hárfám' érdeme!
Hangja lantomnak leszsz fájdalmomnak
örök eszköze,
Plutónak szivén nyert győzedelem
leszsz életemnek, árva szivemnek,
örök gyötrelem.
Ah! egek! ti keservemre
ha lehet, ily esetemre
indullyatok, kérlek, bús szivemnek gyötrelmére.
Eurydice! álly-meg Eurydice!
Könyes záportól el-ázik ortzám,
zokogásimtól hangommal egygyütt
meg-némul hárfám.
Ásgattya szivem óránkint sirját,
hivséged nélkül nem láttya többé
volt boldogságát.
Ah! még egyszer deli képedet
mutatsd, kérlek, szép termetedet.
Jaj! el-viszed magaddal a' leg-drágább kintsemet,
Eurydice! ah! szép Eurydice!
Amor és a' Halál.
El-setétedvén a' minap Amor a' Halállal,
egy hajlék alá fekszenek kiki nyilaival,
le-rakják ives tegzjeket,
álomnak adják szemjeket,
el-beszélvén prédájokat,
szám nélkül volt zsákmányokat,
nyugtattyák testeket.
Azomban éjfél üdején zördülés történik,
fel-ijjed a' két szarándok, 's tegzéhöz kapkodik.
Nem tudnak szólni féltekben,
pihegnek a' setétben
Amor Halálnak tegzét,
Halál viszszontag Amorét
fel-füzi ölében.
El-menvén kettős ösvényre egymástól távoznak,
hajnalkor idegen nyilakkal erőssen nyilaznak,
Halál az öregekre,
Amor tzéloz szépekre.
Azóta halnak az iffiak
's vetemednek az aggottak
a' tsúf szerelemre
Újratemetése Szolnokon 1931-ben, addig Budakeszin volt a sírja
Ha látok trutz tollas kalpaggal
lovagló Tisztet ki-vont karddal
nézgetni hosszu népére,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha Törökkel szembe szállni
képzem a' glóbis közt nyargalni
's két karját keverni vérbe,
nints kedvem a' vitézségre.
Ha hallok trombitát harsogni,
jó végű paripát hortyogni
's öröm lövést az Egekre,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha veszélyben forog éltek,
ha foly az ütközetben vérek,
's a' fegyver bé-hat szivekre,
nints kedvem a' vitézségre.
Ha egygyütt társasságba mennek,
jó borral 's étkekkel töltődnek
's fel-serkennek az örömre,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha magos bástyákra hágnak
's ott maid nem estig el-hartzolnak
biztatván egymást fegyverre,
nints kedvem a' vitézségre.
Ha Amor' zászlójához térnek
's a' Nimfák ellen vitézkednek,
nem haragból kelvén tüzre,
kedvem jön a' vitézségre.
De ha bucsuznak Hitvessektől,
el-válnak kedves Jegyessektől
készülvén az ütközetre,
nints kedvem a vitézségr
Szerelmes üzenet.
Siess pásztor zöld mezőkről,
siess Thirzis völgyéhöz
's ha meg-látod, mond szivemről,
hogy ohajtoz szivéhöz.
Mond, hogy a' mit el-vitt tőlem,
hozza viszsza kedvemet,
mert ily kintsből ah! már érzem,
tréfát üzni nem lehet.
Még hajnalkor ki-sétálok
a' zöldellő erdőkhöz
's nála nélkül estig sirok
ülvén régi vizünkhöz.
Nints, a' ki a' tölgyfa mellé
állyon, hogy fel-keressem,
nints, ki hársfánkra fel-metzné
nevemet; nints kedvesem!
Most virágzó életemnek
sirva töltöm napjait,
disze helyett szerelmemnek
búmnak érzem nyilait
ah! a' mit el-vittél tőlem,
kérlek Thirzis! hozd viszsza,
másképp önkint kardra fekszem,
tudd meg! - - de tsak álmomba.
Bútsúzás.
Tsak érted sir bágygyadt szivem
magával nem gondolván,
mert, hogy keservre születtem,
láttya estünkből nyilván.
El szélleszték szerelmünket
hirtelen el-jegyzéseddel,
örök gyászba szivünket
tették reménységünkkel.
Vedd-viszsza tőlem szivedet,
ah, terhes szó! vedd-viszsza,
's ne keseritsd életedet
azért, hogy más imádgya.
Sokkal nemesebb Te szived,
mint a' minőt én érdemlek,
add annak, ki lett Hived,
én azomban kesergek.
Törd ketté, törd-el gyürömet
's tedd tüzre irásinkat,
vesd-ki elmédből képemet,
felejtsd-el vigságinkat.
Másnak leszel nyilt ölében,
más fog áldozni szivednek,
ah! egy könyet éltedben
adsze' régi Hivedne
A' Győzhetetlen Szív.
Mond-meg, kérlek, nyájas Lyánka,
meg-indulé Te szived,
midőn sirva szorongattya
kezedet szerelmesed?
Midőn szemem félelmessen
szögezve van képedhöz
és szivem vervén sebessen
ohajt, 's repdez szivedhöz?
Ah! nem hallya, nem tekinti
szivemnek nagy fájdalmát,
tüzemet tréfára veszi
el-forditván ortzáját.
O! bús szivem! menny-el tőle,
hogy meg-győzzed, ne reménld,
nem hódúl ha szerelmedre,
búddal győzni ne reménld.
Az el-hagyattatott.
Hagygy-fel, ó bús szivem! az aggódással!
Nints haszna! nem gondol ohajtásiddal.
Ki-zárt szerelméből, 's meg-szegvén hitét
el-adta szivét.
Meg-tsalt! ah! de még-is érzem szivemben,
örömmel maradnék tsalárd ölében.
Tsúfol, 's nyilván mondgya, hogy nem kell szivem,
még-is kedvellem.
Minek a' genge sziv Aszszony nemünknek,
ha szive ily kemény a' Férfi nemnek?
Tanitsd, ó természet! őket hivségre,
A magyar írás fejlődése nyomon követhető e versek alapján, de mondanivalójuk, tartalmuk örök érvényű, emberi érzelmek, igazságok közvetítése a felvilágosult költő tolmácsolásában egy régi korból.
Itt olvashatunk még róla:
http://mek.oszk.hu/01100/01149/html/verseghy.htm
Versei:
http://mek.niif.hu/01100/01119/01119.htm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése