2016. július 28., csütörtök

Integráció
Hazugság vagy tudatlanság?  A nyugati politikusok bevándorlás melletti legfontosabb érve az integráció. Fogadjuk be őket, mert majd  ők is európai kereszténnyé válnak. Úgy, hogy a fajokat is keverik, európaiakat, ázsiaiakkal, afrikaiakkal, és akkor majd mindenki európai keresztény lesz. Vagy vallástalan európai nemzet nélkül.
Tényleg ezt komolyan gondolják vagy ennyire felszínesek és buták? Miért is integrálódna a majdnem kétezer  éves iszlám vallás, muszlim életforma, kultúra az európai kereszténységgel? Mindegyiknek  milliárdnyi követője van a világon. A népek, fajok keveredhetnek, de a vallások soha nem keveredtek, legfeljebb különféle ágaik jöttek létre, mint pl. keresztényeknél; reformátusok, katolikusok, evangélikusok, muszlimoknál; szunnita, siíta, háridzsita,  hinduknál; hinduizmus,brahmanizmus, dzsainizmus, stb.
A különféle vallások lényege nem fog megváltozni még Merkel, Juncker, Verhoffstadt, Schulz, Hollande nagyhatalmú európai vezetők unszolására sem.
Láttuk, hogy gyilkosságokat friss bevándorló, többgenerációs bevándorló egyaránt elkövethet. Pillanatok tört része alatt radikalizálódhatnak. Ma a világ kitárult, és interneten az azonos vérmérsékletű, vallású, kultúrájú emberek megtalálják egymást, ebből erőt merítenek.
Félelmetes példák a nizzai tunéziai tömeggyilkos és a pakisztáni baltás merénylők. Mindkettő magánéleti válsága miatt is radikalizálódott.
Régen a történelemben újabb és újabb népek, hordák jelentek meg egy-egy színhelyen életteret keresve, elfoglalták más területét, vagy egyszerűen kiirtották az őslakosokat, illetve, akiket ott találtak vagy túlszaporodtak.
 Ma ennek a szelídebb formája a bevándorlás, európai vezetők, pártok adnak hozzá körítést, ideológiát a befogadás felemelő szépségeiről, az emberségről, az emberi jogokról. A lényeg azonban ugyanaz, a kultúrák, vallások kibékíthetetlen harca folyik, védekezés azonban nincs, csak a befogadásról hoznak bizarabbnál bizarabb, esztelen rendelkezéseket. Merkel és Schulz majd eldönti, hogy Magyarországon hány migránst kell befogadni.
A lényeg ugyanaz, a végén dől el, melyik kultúra fog győzni.
Lehet, hogy 100 év múlva Merkel neve az Egyesült MuszIimisztán Európa pantheonjában aranybetűkkel lesz bevésve, mint új honalapítóé, Magyarországon meg nem is kell mecseteket építeni, hiszen 500 éve már felépítették azokat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése