Úr ír

Ezt Karinthy Frigyes irónikus megközelítésben részletezte.

Ma már azonban nem sok úr van, legfeljebb gazdagok meg szegények, viszont elég sokan írnak. Régen a szegények nem nagyon írhattak, ma igen, ha van annyi pénzük, hogy az internetre előfizessenek.

Kitágult a világ, hírportálokon, blogokon, facebookon, médiafelületeken írnak, közzétesznek ismereteket, tudósítanak, elemeznek. Rohan a média a hírek után, felvesz idegen mintákat, allüröket, romlik az írásbeli és a szóbeli stílus.

 A szóbeliség is terjed, a médiafelületeken, videoblogokon, a gondolat kifejezésének ma semmi nem szab határt.

Sajnos a tendenciák nem jók, felkapnak egy témát, pellengérre állítanak személyeket, és folyik a gyalázkodás bő lével. Ez nemcsak a médiamunkásokra, hanem a kommentelőkre is vonatkozik. És persze a poiltikusokat sem kell félteni, sokszor adnak nem követendő példát. Nem fontos a szakmai ismeret sem, ma bárki írhat, ha van kedve hozzá.

Így aztán gyakran előtérbe kerül az újságírás mikéntjének elemzése is, mármint, hogy ki a jó és ki a rossz újságíró, milyen a konzervatív meg a liberális újságírás.

Szerintem az újságírás lehet jó vagy rossz, elfogult vagy kritikus, unalmas vagy szórakoztató, tanulságos vagy éppen semmitmondó. Befolyásolja az újságíró nézete, erkölcsisége, a világról, politikáról alkotott felfogása, kulturáltsága, műveltsége, szókincse, stílusa.

És sajnos az is befolyásolhatja, hogy milyen piaci szereplő révén népszerűsítheti cikkeit, mert ebből a szlogenből;” A hír szent, a vélemény szabad” mára ez lett: „Ami nekem szent, az szabad az én médiámban”

Milyen ma az újságírás? Mindenképpen olyan, hogy olvasókat vonzzon, ugyanis ez hoz nyereséget. Ezért gyakran élnek a meghökkentővel, a furcsával, a nem megszokottal. Ez tartalmi és stílusbeli is lehet. Tartalomban kirívót, nem mindig igazat kell írni, stílusban meg az okoskodás, csűrcsavarosság vagy a trágárság kap szerepet, mert ez lehet érdekes, és nem unalmas az olvasóknak.

Van-e konzervatív és liberális újságírás? Szerintem nincs. Újságírás van.

A jó magyar újságíró szereti a hazáját, a magyar kultúrát, a magyar nyelvet, azt magas fokon, de közérthetően műveli, nem majmolja az idegen kultúrát, nem azt népszerűsíti.  Maradandót alkot, mert  publicisztikájában, sokoldalú, és nem utolsósorban, nemcsak segít megértetni az olvasókkal a közéletet, hanem tanít is. Erkölcsre, szépre, jóra.

Nem árt, ha  széles látókörű, művelt, ismeri a magyar történelmet, nemcsak az akadémista dogmákat, nem árt, ha rajong a magyar kultúráért, népzenéért, néptáncért, a kiváló magyar sportért,  nagyszerű tudósainkért, feltalálóinkért, zenészeinkért.

Nem degradálja  saját hazáját, nemcsak idegen szövetségeket, nemzeteket dicsőit, nem kicsinyes dolgokkal foglalkozik, pl. hogy ki, mit mondott, miért, illetve ki milyen. Szereti azonban az iróniát is, és azt magas fokon műveli, de soha nem sért meg másokat emberségében.

Jó, ha humoros és szórakoztató, leköti az olvasót. Érzelmei nem ragadtatják  túlzásokba. A vezető publicistáknak a fenti követelményeknek meg kellene felelniük, legalább részben.

Szerintem Szentmihályi Szabó Péter ilyen publicista volt.

Címkék: újságírás, média