Próza 17

TANULJUNK MEG RÓNI! 1. RÉSZ

tatárlakai korong

Ismeritek ezt az idézetet, igaz? „Róvja fel a` kapu fél fájára, hogy el ne felejtse:

Háromszor veri ezt kenden Lúdas Matyi vissza!”

Bizony Fazekas Mihály írta a Ludas Matyiban. Ő, aki még ízes /nyelvújítás előtti nyelven írt/ nem átallott rovásról szólni.

Igaz, bizony, hogy még az ő idejében is róttak, méghozzá fára.

A rovásírás az egyik legősibb írásforma, hiszen nem ismerték még a papírt vagy a könyvnyomtatást, viszont bizonyos dolgokat észben kellett tartani, be kellett vésni, és ezért akkor még a fába rótták az egyezményes jeleket. Vagy kőbe,csontba.

Nekünk van az egyik legősibb rovásírásunk, és erre büszkének kell lennünk. Miért maradt meg a köznép körében? Ezt a pozitívumot a hódítóknak is köszönhetjük, hiszen miattuk nem tudott elterjedni teljességgel a latin írásbeliség, valamint a köznép művelődése sem lehetett központi erejű a hódítókkal vívott csaták özönében.

Az ősi székely-magyar rovásírás a köznép írása volt, ezért fenn is maradt, templomok famennyezetén, székelykapukon, botokon, korongokon. A legrégibb, a tatárlakai korong mintegy 6000 éves, vagyis régebbi a kínai leleteknél, amelyek képírás jeleket örökítettek meg teknősbéka és szarvascsontokon ie. kb 2000-3000-ben

Eleinte a kínaiak is fába vésték díszes szójeleiket, és jóval az európaiak előtt már nyomtatták e jeleket. 868-ban alkották meg a Gyémánt szútrát, az első nyomtatott könyvet fadúcos nyomtatással. A koreaiak pedig megalkották a híres Tripitakát a 13.sz-ban, amely csaknem 100000 szónyomatot tartalmaz fára vésve.

A mi rovásunk azonban hangjelölő. Nem szavakat, szótagokat, képeket jelölünk vele, hanem a hangjaink alapján betűket róvunk. Ilyen magasszíntű volt már az őseink gondolkodása is. A rovásírás, a rovás betűkészlet tehát ősi nemzeti kincsünk, legyünk büszkék rá. Megtanulni soha nem késő.

Hasonlít az ősi etruszk betűkészletre. Egy érdekesség: A koreaiak királya Szedzsong a 15.sz-ban  alkotta meg a mai koreai ábécét, a hangult, és ehhez felhasználta az  akkori ismert ősi írásokat  /szankszrit, etruszk, stb /is. Íme a székely-magyar rovásírás ábécéje:

Tovább..

Wikipédia:"A székely-magyar rovásírás a kőkorszaki képírás egyenes leszármazottja. A Csendes-óceán és az Őrség között húzódó Puszta övezet a kőkorszaki magaskultúra területe,, melyen ismeretes volt a képírás. Az írást  a történelem folyamán  változatosan nevezték el: SZÉKELY betűk 15.sz-i nikolsburgi ábécé Littere Siculorum, SZKÍTA ábécé (Rudimenta, 1598)], a régi HUN nyelv elemei (szintén a Rudimentában), régi SZÉKELY ábécé (Kájoni, 1673), ősi HUN betűk (Harsányi, 1678, Hickes, 1703), HUN_SZÉKELY ábécé (Bél, 1718) HUN betűk (Hensel, 1730), HUN-MAGYAR írás (Fischer, 1889), de alapvetően mindig egy népnevet tartalmazó jelzős szerkezetként került meghatározásra. A jelzői népnevek között a hun, szkíta (szittya), székely, magyar a leggyakoribb, hiszen azok vagyunk.

A rovásírásról Kézai Simon után több magyar történetíró is megemlékezett, többek közt Thuróczi János 1488-as művében is: „a mi időnkben is e nemzet egy része, amely az ország erdélyi határain lakik, bizonyos jeleket ró fára, és az efféle írásmóddal betűk gyanánt él.” Őt a sorban Bonfini, Oláh Miklós, Szamosközi István és mások követik.

Jelenleg a rovók jelentős része a 2008. október 4-i gödöllői Élő Rovás Szaktanácskozáson kötött megállapodás óta a székely–magyar rovás kifejezést alkalmazza"