2015. október 6., kedd

próza 43
Híres magyarok 3
Híres utazók, felfedezők/Benyovszky Móric

Benyovszky Móric Ágost Aladár világutazó , önéletrajzíró, magasrangú katona, hadifogoly,  felfedező, király 1741-1786-ig élt, de azt is olvastam, hogy 1746-ben született. / Ez utóbbi adat már szlovák kútfő!/
 A felvidéki Verbón született magyar lengyel grófi családban, és -mint az akkori legtöbb nemes- ő is katona lett.
Bécsi hadiiskolába járt, fiatalon részt vett a hétéves háborúban, majd apja halála után rokonai kisemmizték, ezért Lengyelországba ment. Ott is harcolt, nemesi felkelésben vett részt az oroszok ellen. Sajnos azonban többször fogságba esett, végül az oroszok Szibériába száműzték. / Régi bevett szokásuk!/
Kamcsatkán elfoglalta azt az erődöt, amelyben fogva tartották, és megszökött fegyenc társaival. Behajózta Tajvant, Makaót, volt Japánban, Kínában, majd Párizsba került.
Francia szolgálata révén került Madagaszkár szigetére, ahol egy erődöt alapított, és ott a bennszülöttek királyukká választották.
Egy irigy francia azonban megtámadta, miután másodszor visszatért a szigetre/ a francia királytól és Benjámin Franklintól kért pénzügyi segítséget  Amerikában sikertelenül /.  Az ütközetben életét vesztette.Tovább
Íme egy kiváló katona, aki felkeléseket szervezett, többször megszökött a fogságaiból,  tengereken, óceánokon is hajózott,  királyokkal, államférfiakkal tárgyalt, és maga is király is lett.
Bátorsága rendkívüli volt, a veszélyeket, ínséget nagy fegyelemmel tűrte. Emberismerete, vezetői egyénisége révén parancsolni tudott az embereknek. Széleskörűen művelt volt.  Bár rengeteg felfedezést tett, térképeket rajzolt, leírta azokat a helyeket, ahol járt, nem neveztek el róla szigetet, földrajzi helyet, mert emlékiratai később jelentek meg.
Sajnos ő sem élt sokáig. Emlékiratokat azonban írt szerencsére, amelyet francia  és angol nyelven meg is jelentettek, ezt dolgozta fel később Jókai Mór, majd egy regényt is írt róla. Filmet is forgattak életéről Vivát Benyovszky címmel.
Itt olvashatnak róla:
Szobra Rigyácon  /Kocsis András/


Kamcsatkai fogságban
Címkék. világutazók, felfedezők

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése