próza 49
Merkel-muttikulti
Szegény jó magyar ember csak kapkodja a fejét, nem tud eligazodni az európai migránspolitikán.
Igaz, hogy én általában soha nem igazodtam el az európai politikán, a régin sem.
Az európai nagyhatalmak többnyire a más országával, sőt a más kontinenseivel voltak elfoglalva.
De most is.
A más országával az volt a baj, hogy miért nem az övék. Ezért háborúztak egymás ellen. Volt hétéves, harmincéves, százéves háború, két világháborút is avanzsáltak, attól függően, mikor mennyi idejük volt, és mikor milyen ideológia hódított. Pl. a felvilágosodásból lett előbb-utóbb a napóleoni, a marxizmusból az első világháború, a rasszizmusból meg a második.
Közben meg jó sok forradalom is ritkította azokat, akik nem nem tudtak eléggé gazdagodni. Bónuszként meg meg is égették az ideológiáiknak ellenszegülőket, mint pl. boszorkányokat /pl.boszorkányperek/, de dívott a kerékbetörés, lefejezés, deres, stb. Az elfoglalt gyarmati európai országokban meg egész életükre katonát csináltak a hódítók a lakosokból /nálunk is vagy 300 évig a labancok/.
Szinte minden kontinensre el is mentek anno, gyarmatokat alapítani. Feltérképezték a legapróbb szigeteket, gyarmatfelelőst neveztek ki, aki a kultúrát, vallást szállította nekik, ők meg a nyersanyagot Európának. Ha az őslakosoknak szerencséjük volt, nem irtottak ki mindenkit. /Pl az amerikai indiánoknak nem volt szerencséje/
Így aztán Európa lassan majdnem ki is halt. Ezért kitalálták az uniót, amely a multikulti csodás hazája lett. Közös ipar, közös pénz, közös piac, közös gazdaság, közös szabályozás, közös bürokrácia, közös kultúra, közös ideológia, stb. Közös nyelv még nincs hálistennek, csak amivel egymást nyalogatják a brüsszeli bürokraták/ ld:pl. Juncker/.
Ennek a közösségnek kiváló emblamatikus figurája Angela Merkel német kancellárasszony. Ő a multikulti végzetasszonya. Minden, ami multi, az a Merkel Mutti. Igazi Muttikulti.
Most minden megváltozott. Nem Európa megy a gyarmatokra, vissza az egész. Ők jönnek ide. De mindenki. Hogyne jönnének ide, hisz itt mindenhol kolbászból van a kerítés, mindenki elfér, legalábbis a Mutti szerint. A Mutti meghívta őket, és mindenkinek be kell őket engednie, punktum. Majd utána a Mutti elosztja őket.
Európa déli része, a Balkán meg mi is majd beleszakadunk, szakadtunk, hogy ellássuk a migránsokat, hogy kalauzoljuk őket, a rendőrök éjjel-nappal idegenvezetik a tömeget, hogy jussanak el a Muttihoz végre. A Mutti már nem szelfizik annyit velük, már nem is mosolyog, de nem tágít. Csúnya az, aki meggátolná, hogy elérjenek hozzá a kedves migránsai
A hab a tortán az egészben az, hogy tulajdonképpen azt hiszik a migránsok, hogy itt nincs multikulti meg amerikai demokrácia, itt csak a Mutti van. Hát majd meglátják. Közös lónak túrós a háta.
Képek, karikaturák a migrációról:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése