próza 55

Temetés

Antall József volt miniszterelnök mondta, hogy a mítoszok hozzájárulnak egy nemzet erejéhez, megsokszorozhatják azt.

Annyit tennék hozzá, hogy mégis milyen mítoszokat fogadjunk el. Szerintem az ősi mítoszokat, amelyek az eredetünket írják le, amelyek a nép ajkán keletkeztek, majd krónikáink megörökítették a tényeket, és végül kiemelkedő íróink feldolgozták azokat. Ilyenek pl. A magyarok eredete, Honfoglalás, Isten kardja, Attila, az Isten ostora, stb. Meg a múltunk kiemelkedő történelmi eseményeiről, történelmi személyeinkről szólók is ilyenek; pl. Mátyás-mondák.

 A balliberálisok is szeretnek mítoszokat teremteni. Szenzációs, ahogy elkezdenek ajnározni valakit, és akkor az illető megdicsőül. De én ezt inkább az átkosból örökölt személyi kultusznak nevezném.

Ha valamely ismert balliberális személy alkot valamit, netalán meghal, elindul a dicsőítése. Minden balos hírportál tollat ragad, minden blog felmagasztalja az illetőt, a kommentelők hada meg harcba indul érte; szitokkal, mocsokkal árasztják el az ellenkező véleményen levőket, a „no de, de hát azért mégis, és hogyan is van vagy volt ez a múltban” bevezetéssel kezdőket is.

A mítoszoknak van valóságalapja, ez biztos. Tény, hogy Göncz Árpád köztársasági elnök volt. Ez igaz. Hogy milyen volt? Pártos volt, szdsz-párti, az MDF-SZDSZ paktum révén került a székébe. Azóta is pártok jelölnek köztársasági elnököt. Ezt mindenki tudja, de, ezt ma már nem szabad kimondani. Ma csak a Mécs által elhíresült „Mindenki Árpi bácsija” jelzőt szabad kimondani, bizony.

Ezért elterjesztettek a temetésről egy mítoszt, de lehet, hogy ez igaz volt, hogy nem akart állami temetést, majd egy Tuareg nevű /török? / médiahadjáratot indított, miszerint Orbán Viktor ezért nem léphet be a temető kapuján.

Meg is indult a baloldali blogokon Orbán ellen a gyűlöletkampány, a köpködés,  „ne menjen el, hogy jön ő ahhoz,” stb,  -majd  miután mégis elment magánemberként,  utána meg azért-: „hogyan merészelt elmenni, nem szégyelli magát” stb.

Orbán Viktor bátran elment ebbe a fészekbe, pedig az a közönség is megjelent ott, akik mostanában folyton balhéztak, hol szobornál, hol a Köztársaság téren, hol a Kossuth téren, hol rendezvényeken, mikor hol és miért.

Emlékszünk, hogyan nyomakodott a rendőrök ellen Mécs „szabadságharcos” a Kossuth téren „mint egy fáradt madár”. És meddig sátorozott ez a” török” ugyanott.

Most meg egyenesen a Nemzet apjának hívják a volt köztársasági elnököt.

Szerintem nézik a dél-koreai történelmi sorozatokat, mint én / nagyon szeretem ezeket, mert hasonló a történelmi múltunk, csak mi ostoba módon nem népszerűsítjük azt/, tehát abban szokás a vezetőket a nemzet apjának,  anyjának nevezni. Csak nem híve a keleti nyitásnak mégis?

Ez a mítosz már a kezdetén megbicsaklott, mert ilyen csúfos volt a bevezetés.

A szónok nem átallott a Kossuth térre is elmenni a temetés után még egy jót ellenpolitizálni.

Orbán Viktor meg hivatalos útjának állomásán méltatta a volt elnököt, ahogy illik. Nos, ez a különbség az álmítoszok meg a valóság között.

Ahogy a bencés főapát idézett a Szentírásból a temetésen:”Ideje van a születésnek és ideje a halálnak,
ideje az ültetésnek és ideje a kiszakításnak, ideje van az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje van a sírásnak, és ideje a nevetésnek,
ideje a gyásznak, és ideje a táncnak”

Ennyinek kellett volna történnie, semmi többnek, ezt kellett volna átéreznie mindenkinek őszintén  – egy temetés kapcsán.

 Mítoszt meg nem lehet erőszakkal írni, még az internet világában sem.

Nyugodjék békében, hosszú 94 éves életútja véget ért.

Címkék: temetés, Göncz Árpád, mítoszok