2015. november 29., vasárnap

Röpülj páva 



 2012-től a Duna tévé csodálatos műsorfolyamban jeleníti meg a magyar néptánc, népdal, népzene művészetet a Kárpát-medencei „Röpülj páva” tehetségkutató verseny megszervezésével.

 Ez a csodálatos hagyomány folytatódik, s ebben az évben a gyermekek Röpülj páva vetélkedőjét láthatjuk. 

 Számomra és sok millió magyar részére egy csoda ez a műsorfolyam, minden órája egy ünnep, a gyönyörű magyar zenék és táncok körbesimogatnak bennünket, megelevenedik a csodálatos múltunk, és felvillan a nagyszerű jövő. Szinte látjuk, hogyan énekeltek, táncoltak, zenéltek a történelmi Magyarországon sok-sok évszázaddal ezelőtt, felvonulnak a szebbnél-szebb népviseletek, a hagyomány életre kel a jelenben. Kisgyermekek százai százai ropják a Kárpát-medence hagyományos tájegységeinek táncait, énekelnek, zenélnek csoportban és egyedül.

 Eddig is el voltunk kápráztatva ettől a műsortól, de a tehetséges Kárpát-medencei gyermekek felülírják minden elképzelésünket.Siklanak, repülnek a táncosok a színpadon, az énekesek ízes tájszólásban adják elő produkciókat, kis zseni virtuóz zenész tehetségek ördöngösen kezelik a hangszerűket, furulyát, cimbalmot, hegedűt. A legkeletibb részeken élő csángó-magyarok ősi énekei, ízes régi, archaikus szavai sok évszázaddal ezelőttre röpítenek bennünket, mint a felvidékieké is, de elbűvölnek bennünket a hazai nagyszerű néptáncegyüttesek kiváló produkciói is, melyben a népi hagyomány megőrzésével párosul a magas szakmai tudás.Köszönjük a felkészítő művészek, tanárok munkáját, és a gyermekek kitartó szorgalmát. 

 Nem csoda, hogy rajongtak és rajonganak ma is a magyar kultúráért sokan külföldön is. Mintha egy nagyon régi fénykép elevenedne meg, amikor fiatal énekeslányok pártában, gyöngyöskoszorúban dalolnak. Egy csoda történt a globális kereskedelmi gagyitévék szappanbuborékos sorozati világkulturálatlanságának idejében, a Duna tévé jóvoltából bemutatkozik az ízes, ősi magyar népi kultúra.

 Valami őserő van a táncunkban és a zenénkben, dalainkban, ugyanúgy, mint a nyelvünkben. A trianoni területcsonkítás, a marxista kultúrpolitika, a határon túli területek kultúrájának negligálása nemhogy ártott volna neki, hanem inkább megerősödött. Már Lajtha László híres népzenekutató is megmondta, hogy a kultúra a széleken a legerősebb, minél távolabb van a központtól, annál nagyobb hatást gyakorol az egészre. A magyar kultúrát évszázadokig elnyomták, törökök, németek, oroszok, kommunisták, napjainkban liberálisok, szocialisták, a médiát és a kultúrát uraló anarchoglobálisok, és lám él és virul, sőt hatalmas terebélyes fává nőtt a népi nemzeti kultúra, melynek hatalmas ágai, lombjai, díszes levelei, virágai beborítják szép hazánkat, felnőttek, fiatalok, gyermekek ezrei ültetik az újabb fákat, hogy biztosítsák az ízes termést a felnövekvő nemzedéknek.

 A páva felrepült és csillogó kiterjesztett szárnyaival védőn átfogja az egész Kárpát-medence magyarságát.Csodálatos példája annak, hogy a kultúrát a politika tartósan nem tudja uralni, a kultúra alulról jön, a kultúra a néplélekben lakozik, apáról fiúra hagyományozódik és száll tovább, a magyar kultúra a sejtjeinkben lélegzik és sejtjeinkben öröklődik át. 

Köszönet a Duna tévének, hogy megjeleníti a valódi jelent, és a felkészítő tanároknak, művészeknek, erre régen volt példa a közszolgálati médiában. A gyermekek elődöntős műsorai bizonyítják, hogy a népi kultúra utat tört és jelenleg már megint uralkodik a kultúránkban. Nézzük tovább minél többen! 

Fent: Kesice Néptáncegyüttes 

 Képek: 




 Területi válogató




 Hajdu- Németh László 




Antal Adorján




 videohttp://www.mediaklikk.hu/video/vasvari-magor-produkcio/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése