ŐSI HANGJELÖLŐ ROVÁSKINCSÜNK
Divat ma degradálni, nem elismerni ősi írásunkat, a rovást, és más kultúrák írásrendszerét felmagasztalni, mert ők hamarabb kitalálták a magukéról, hogy ősi. Azért is divat ez, mert nálunk – sajnos-, a latin írásjelek voltak hivatalosak kb ezer éve, ennek az írásnak különlegességet tulajdonítottak, tulajdonítanak ma is./Pedig először 13 hangunkat nem is tudták jelölni, ezért a magyar kultúrában, emlékeink írásbeli megörökítésében pótolhatatlan veszteséget okoztak./
Az írásrendszerek megítélésénél - a mai nyelvtudósoknál is,- ez a kiinduló alap – nem a mi ősi írásunk. Ezért a legtöbb szót eme nyelvtudósok más nyelvekből való átvételnek minősítik, szláv, német, stb. Az ősi gyökszavainkat is, pedig nyilván, hogy eme ősi gyökszavakat írta le, rótta a mi ősemberünk először, hiszen azok egyszerűek, és az írás a könnyebből halad a nehezebb felé. A hang kiejtése leírása, rovása nyilván hosszú folyamat volt.
Hogyan alakulhatott ki ősi írásunk a rovás? Az embernek -amióta azzá lett-, ősi vágya, hogy kifejezze a gondolatait. Erre bizonyíték a mai net, ahol mindenki ír és ír és ír. Az ősember azonban először csak hangokat próbált kimondani, ezt később le is jegyezte, ahol tudta, kőre, fára, stb kezdetleges jelekkel, mert a manualitás, a cselekvés is fő emberi tulajdonság. De különbözőképpen, mert az egyes népek a hangokat is különféleképpen mondják. Az írás eme jelekből alakult ki.
Nekünk sok magánhangzónk van, olyanok a hangképző szerveink, hogy tisztán tudjuk kiejteni a hangokat, nem krákogunk, köhögünk, selypítünk, a magánhangzók tisztán, egyértelműen csengenek, a mássalhangzók meg úgy társulnak hozzájuk, hogy szinte mindegyikkel alkotnak gyököket, szavakat is.Pl. és, is, ős, as, ás, se, sí, sú, át, it, üt, öt, ott, ,tó, tő, tű, ta, tá, te, stb, a lehetőség megszámlálhatatlan.
Nekünk volt egy Samunk, egy kiétei barlangkultúránk is, minden adott volt, hogy Samu jeleket írjon. Az ősi, bronzkori kultúránk leleteit Borovszki Samu nagyon szépen összegyűjtötte monográfiájában. Nyilván, ha voltak Samunak bronzszerszámai, akkor jeleket is rótt, pl ko, kö, ka, ke, ki, kos, kis, kés, kor. ker, kér. kar, kör, kár,kov, köv, kév, as, ás, es, acs, ács/. Később ebből lett a kov+as, kov+ács. Bizony az ősi kovácsok róhatták le először a hangjeleinket, nem a szlávból loptuk a kovács szót, mert a szlávok itt nem is voltak őshonosak, nincs is rovásuk, stb. Persze lehet, hogy először mondatjelet írtak, lerajzolták a kovácsot, ahogy kalapál, később szójelet, majd a hangjeleket. Ha beszéltek is már, akkor biztosan hangjeleket kezdtek írni a hunmagyarok ősei.
Később Samu utódai- vagy hamarabb már az elődei is, lehet, hogy elvándoroltak távoli helyekre és ott is jeleket róttak, amikor nem az evésen járt az eszük. Nemcsak rajzolgattak, mert ha tudtak rajzolni, akkor bizony hangjeleket is tudtak róni, hiszen az egyszerűbb. Így lett az ősi rovásunk szerte megtalálható a világban. Meg a magyar szavak is ezért honosodhattak meg a világ számos táján.
A kínaiak őse bizonyára nagyon manuális lehetett, mert rögtön szavakat ábrázolt, először azonban lerajzolta azokat, később már csak kacifántos jellel ábrázolták a szót. Nekik a hangképző szerveik miatt bizonyára nehéz lett volna a hangjelölés.
A latin írásban nem volt minden hangunkra betű, ez is igazolja hiányos voltát, másságát, azt, hogy olyan néptől eredhet, amelyik másképp ejtette a hangokat, mint mi / ld: mai indogermán nyelveket/. Ezek a más népek / főleg a német/ akarták ránk erőltetni a finnugorságot/.
Szerintem még a maguk nyelvét sem értették meg, hiszen kitalálták, hogy volt indogermán ősnyelv. / Németnek, angolnak egy, hát nem tudom hogy mondta ki az ősük ezt, szeretlek, így? “ iacghjjlauveöbeischjou”
A miénkkel nagy fába vágták a fejszéjüket, ki is csorbult benne.
Most a tudósaink rohangálnak olyan népek felé, amelynek legalább a hangképző szervei hasonlítanak a mienkéhez /pl. török/, nem krákognak folyton, és -mivel a hangképzésünk kicsit hasonlít-, kész a leltár már megint: naná, hogy tőlük származunk mi is, magyarok.
A koreai király Szedzsong is azért tudott egy hangjelölő írást létrehozni a 15. sz-ban, mert ők sem krákognak annyit / csak a k-t mondják erősen köhögősen/,- bár abban is vannak kettős betűk, amelyek két hangot jelölnek. Ezért is járta a vidéket évekig, és próbálta megállapítani a köznép kiejtéséből a koreai ábécét./ hangul írás/.
A mi hangrendszerünk világos, egyértelmű, a rovásbetűk ősidőktől hangonként tudják jelölni azt.
Ideje lenne ezt a kulturális kincset a hivatalosságoknak is elfogadniuk.
Eördögh Tünde 2018. január 29.
Az írásrendszerek megítélésénél - a mai nyelvtudósoknál is,- ez a kiinduló alap – nem a mi ősi írásunk. Ezért a legtöbb szót eme nyelvtudósok más nyelvekből való átvételnek minősítik, szláv, német, stb. Az ősi gyökszavainkat is, pedig nyilván, hogy eme ősi gyökszavakat írta le, rótta a mi ősemberünk először, hiszen azok egyszerűek, és az írás a könnyebből halad a nehezebb felé. A hang kiejtése leírása, rovása nyilván hosszú folyamat volt.
Hogyan alakulhatott ki ősi írásunk a rovás? Az embernek -amióta azzá lett-, ősi vágya, hogy kifejezze a gondolatait. Erre bizonyíték a mai net, ahol mindenki ír és ír és ír. Az ősember azonban először csak hangokat próbált kimondani, ezt később le is jegyezte, ahol tudta, kőre, fára, stb kezdetleges jelekkel, mert a manualitás, a cselekvés is fő emberi tulajdonság. De különbözőképpen, mert az egyes népek a hangokat is különféleképpen mondják. Az írás eme jelekből alakult ki.
Nekünk sok magánhangzónk van, olyanok a hangképző szerveink, hogy tisztán tudjuk kiejteni a hangokat, nem krákogunk, köhögünk, selypítünk, a magánhangzók tisztán, egyértelműen csengenek, a mássalhangzók meg úgy társulnak hozzájuk, hogy szinte mindegyikkel alkotnak gyököket, szavakat is.Pl. és, is, ős, as, ás, se, sí, sú, át, it, üt, öt, ott, ,tó, tő, tű, ta, tá, te, stb, a lehetőség megszámlálhatatlan.
Nekünk volt egy Samunk, egy kiétei barlangkultúránk is, minden adott volt, hogy Samu jeleket írjon. Az ősi, bronzkori kultúránk leleteit Borovszki Samu nagyon szépen összegyűjtötte monográfiájában. Nyilván, ha voltak Samunak bronzszerszámai, akkor jeleket is rótt, pl ko, kö, ka, ke, ki, kos, kis, kés, kor. ker, kér. kar, kör, kár,kov, köv, kév, as, ás, es, acs, ács/. Később ebből lett a kov+as, kov+ács. Bizony az ősi kovácsok róhatták le először a hangjeleinket, nem a szlávból loptuk a kovács szót, mert a szlávok itt nem is voltak őshonosak, nincs is rovásuk, stb. Persze lehet, hogy először mondatjelet írtak, lerajzolták a kovácsot, ahogy kalapál, később szójelet, majd a hangjeleket. Ha beszéltek is már, akkor biztosan hangjeleket kezdtek írni a hunmagyarok ősei.
Később Samu utódai- vagy hamarabb már az elődei is, lehet, hogy elvándoroltak távoli helyekre és ott is jeleket róttak, amikor nem az evésen járt az eszük. Nemcsak rajzolgattak, mert ha tudtak rajzolni, akkor bizony hangjeleket is tudtak róni, hiszen az egyszerűbb. Így lett az ősi rovásunk szerte megtalálható a világban. Meg a magyar szavak is ezért honosodhattak meg a világ számos táján.
A kínaiak őse bizonyára nagyon manuális lehetett, mert rögtön szavakat ábrázolt, először azonban lerajzolta azokat, később már csak kacifántos jellel ábrázolták a szót. Nekik a hangképző szerveik miatt bizonyára nehéz lett volna a hangjelölés.
A latin írásban nem volt minden hangunkra betű, ez is igazolja hiányos voltát, másságát, azt, hogy olyan néptől eredhet, amelyik másképp ejtette a hangokat, mint mi / ld: mai indogermán nyelveket/. Ezek a más népek / főleg a német/ akarták ránk erőltetni a finnugorságot/.
Szerintem még a maguk nyelvét sem értették meg, hiszen kitalálták, hogy volt indogermán ősnyelv. / Németnek, angolnak egy, hát nem tudom hogy mondta ki az ősük ezt, szeretlek, így? “ iacghjjlauveöbeischjou”
A miénkkel nagy fába vágták a fejszéjüket, ki is csorbult benne.
Most a tudósaink rohangálnak olyan népek felé, amelynek legalább a hangképző szervei hasonlítanak a mienkéhez /pl. török/, nem krákognak folyton, és -mivel a hangképzésünk kicsit hasonlít-, kész a leltár már megint: naná, hogy tőlük származunk mi is, magyarok.
A koreai király Szedzsong is azért tudott egy hangjelölő írást létrehozni a 15. sz-ban, mert ők sem krákognak annyit / csak a k-t mondják erősen köhögősen/,- bár abban is vannak kettős betűk, amelyek két hangot jelölnek. Ezért is járta a vidéket évekig, és próbálta megállapítani a köznép kiejtéséből a koreai ábécét./ hangul írás/.
A mi hangrendszerünk világos, egyértelmű, a rovásbetűk ősidőktől hangonként tudják jelölni azt.
Ideje lenne ezt a kulturális kincset a hivatalosságoknak is elfogadniuk.
Eördögh Tünde 2018. január 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése