Ősi nyelvünk, ősi szavak 11

A v mássalhangzónkról

E hangnál megállt a finnugrálók tudománya. Nem tudják megmagyarázni a létét bizonyos szavainkban, ugyanis nem találnak rá analógiát egyetlen finnugráncs nyelvben sem.
Mert a v mássalhangzó betoldását bizonyos szavainkban a nép szája, a köznyelv teremtette meg. Itt a Kárpát-medencében, bizony, ahol élünk és beszélünk több ezer éve, amikor még nem ugrándoztunk a finnek felé. / Mármint a nyelvészek/.

A v mássalhangzó ugyanis olyan gyökképző hang, amely magánhangzóra végződő tövekhez járul. De előzőleg esetleg más hang volt. Ejtéskönnyítőnek nevezik a finnugrándozók, ahelyett, hogy a magyar nyelv azon tulajdonságát emelnék ki, hogy dallamossága miatt a magyar nyelv nem tűri sem a magánhangzó-, sem a mássalhangzó torlódást.

Leggyakrabban a két hangra, egy mássalhangzóra és magánhangzóból álló gyököknél fordul elő. Ló, sző, lő, ró, szó, tő, fő, szí, hű, fű, tű, szú, tó, kő, ka, ki, ke, bő, bú, be, csi, csa, fa, fi, fő, fú, gyá,hó, he, hí, jó, ja, je, jő, kő, ko, ke, ki, ka, ké, kű, lé, mi, nő, za, zi, stb
E szavak toldalékos alakjaiban a v-t megtaláljuk –pl lovas, szövés, rovás, töves, fővés, fűves, szíves, szuvas, kovács, kavics, kevés, kívül, bevül, csivitel, csavar, fúvó, havas, hívás, javas, jávor, mivé, növés, zavar, zivatar, heves, köves, szí, szivar, stb-

Sok szóban eleinte j-t írtak, mondtak, mert a j is fontos hangunk, gyakori a tárgyas, birtokos személyragokban, felsz. módban, látja, írjuk, apja, lépj , stb, sok szóban meg is maradt a kétféle alak, fúvás, fújás, bújó, búvó, jöjj, jövel, jövendő, stb.
Milyen átütő ez az ősiség a fő, fej szavunkban = emberfővel használjuk a fej szó helyett.

Azonban azt kell mondanunk, hogy a v egy ősi hangunk, amellyel kibővítettük eme ősi kéthangos gyökeinket a fejlődés folyamán. Olyan ősi hang, mint az l, g , z ősi képzők pl. hí, hív, szí, szív, jó, jav, ka, kavics, ko, kovács, hő, hév, heves, hű, hűs, hűvös, só, sóvár, sóvárog- za, zaj, zavar, stb.
A val, vel rag is valószínűleg a v és az l képzőből jött létre, szóval, tűvel, búval, stb.

A v hang erőteljes zöngés mássalhangzó, így sok szavunk olyan,mint egy megkomponált szimfónia, zöngétlen msh-k a szó elején, végén, közben a zöngés v: pl. szívós, tövis, fúvós, szövet,stb.

A v ősiségét mutatja sok ősmagyar név is, Vérbulcsú, Vajk, Várkony,Vazul, stb. De helységnevekben is gyakori.Pl. Velemér, Veresegyháza, Várgesztes,stb/.
Szójáték: Velem ér valamit Velemér- véli Elemér, de venné, vinné elemér.

»FEHERUUARU REA MENEH HODU UTU REA« A kezdetleges latin nyelvű ábécé u-nak jelölte a v-t, olyan erőteljes/.Tihanyi alapítólevél: Fehérvárra menő hadiútra/

A v hang és képződményei csak egyetlen területe ősi nyelvünknek, tele vagyunk hasonló logikus ősiséggel.
A beszédünk így alakulhatott lassan az évezredek folyamán egyre több új szót alkotva a társadalom fejlettségének megfelelően, ősi gyökökből, kibővített gyökökből, ősi képzőkből. másik ősi törvényünknek a hangrendnek is megfelelve.

Eördögh Tünde 2018. augusztus 13.

‎