Ősi nyelvünk, ősi szavaink 3.
Egy név révén kezdtek érdekelni a bl gyökképző mássalhangzókból alakult gyökök, úgymint bal, bel, bél, bál, ból, ből, búl, bül, stb. Ezekkel a gyökökkel ugyanis számtalan helységnév, vezetéknév, földrajzi nevünk van, ami persze nem lehet véletlen.
Különösen sok földrajzi név kezdődik a bal, bala gyökökkel. Ezt sokan magyarázzák azzal, hogy az ősvallás istene Baál, Bél volt a régesrégi múltban itt a Kárpát-medencében.
Varga Géza szerint / mint olvashatjuk itt is/ a székely-magyar rovás b betűje, X is Bél istenre utal. Vagyis bár ilyen régről ősi írás nem maradt fenn, de pl a cserepeken szereplő B betű átöröklődött az ősi korból. Természetes, hogy cserepeken, korsókon, pálcákon maradt fenn az ősi rovás, hiszen akkor még ezekre írtak.
A bal, baál, bál gyök a Balaton szóban is fennmaradt. Sokan magyarázzák ezoterikus vallási alapon, tehát Baál isten nevéből. A bal oldalt és a bál szót is belefűzik. Bál a tón vagy Baál tó- magyarázzák, - az istenre, a fényre és az ősvallási szokásokra, szertartásokra utalva.
Én, mint ősi gyökké válással magyarázom, szerintem ez logikusabb. Lehet, hogy Bal-tó volt a neve, hiszen az ország balfelén van, jobboldalt Erdélyben van egy csomó másik, meg csonka Mo jobbfelén is. Mondogathatták: A Baltón voltam, Bal a tó, Bal a tón, Balaton.
Vagy lehet, hogy Baál a tón volt valóban, és mivel a magyarban aá betű nincs, lett Bal a tón, később Balaton.
Baál, mint a vihar istene is kapcsolódik a tóhoz , viharos tó is lehet a jelentése.
A bal, bala, bál, bél, gyökökkel kezdődő földrajzi nevek sokasága maradt fenn a Kárpát-medencében, ezek szerint nem véletlenül.
A teljesség igénye nélkül néhány helységnév a Kárpát-medencéből:
Bala, Balalény, Baláta, Balánbánya,Balátapuszta, Balavásár,Balázs, Balázsd, Balazsér, Balázsfa, Balázsfalva,Balázsi, Balázsszeg, Balázstelke,Báld, Baldóc, Bálintfalva, Bálintpuszta, Balkfalva, Ballaháza, Ballósfalva, Balogd, Balogér, Balogfala, Balogiványi, Balogpádár, Balogrussó, Balogtamási, Balogújfalu, Balomir,stb.
Felsőbeled,Alsóbeled, Belovár, Bélamajor, Belgrád, Újbéla, Bélegregy, Bélafalva, Marosbéld, Belezsény, Bélfenyér, Belence, Bélakorompa,Balkfalva, Belence, Bélbord, Belényes, Belényesújlak, stb/ még 9/, Beletháza, Bélhagymás, Bélkalocsa,Bélkároly, Bélkirálymező, Bélkismaros, Bella, Bellény, Bellus, Bélmárkaszék, Bélmező, Bélmocsolya, Bélörvényes, Béltekhodos, Bélvata, Bélzerénd, Bély, Bellye
Balatonfüred, / még kb 36 balatoni név/, Balmazújváros, Balsa, Bálványos, Bélapátfalva, Belecska, Balajt, Balassagyarmat, Belsősárd / és még számos belsővel kezdődő/ stb.

Vezetéknevek: /2016/
Balogh: 81538
Balog: 17714
Balázs: 25501
Balla: 10351
Bálint: 14393
Keresztnevek e gyökökkel:
Béla, Bálint, Balabán, Balambér,Balassa,Baltazár,, Belár, Beléndek, Bella, stb
A ból, ből, bul, bül gyökök ma helyhatározóragok szerepét töltik be, de mint önálló szavak is funkcionálnak , mint személyes névmások ragozott alakjai . Kiből? belőlem, stb / átváltozott bel-re ez is!/.
De eme gyökökből más szavak százai is erednek: Pl: bölcső, balga, balfácán, balkezes, benne, belső, bele, bélcsavarodás, bálterem, stb
Eördögh Tünde 2018. május 23.
Források: https://hu.wikipedia.org/…/Leggyakoribb_magyar_vezet%C3%A9k…
https://hu.wiktionary.org/w/index.php…
http://sebok2.adatbank.transindex.ro/index.php…

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése